2014. február 25., kedd

00. Prológus


Sziasztok!
Hú, hát megjöttem a prológussal! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, már várom a véleményeiteket. Komolyan érdekel ki mit gondol, ezért kérlek, hagyjatok egy megjegyzést a prológus elolvasása után. Előre is köszönöm! :) 



Prológus




A távolból már a mancsok súlyos puffanása hallatszott, ahogy kutyafuttában a talajhoz csapták őket a vérfarkasok. A vámpírok már mind támadóállásba helyezkedtek a réten, illetve a fák lombkoronájában bújtak meg, hogy ősellenségeik érkezésével rögtön lecsaphassanak rájuk. Ismét kiéleződött a két faj között az ellentét. Nincs év, hogy ne csapnának össze, valamilyen gyerekes ok folytán, s ne pusztulnának ártatlan lelkek egy buta csata keretében, melynek értelme egy szál sem. 
Vérszívóink dermedten, feszült figyelemmel szuggerálták az erdőt, s várták, hogy megérkezzen az ellenség. Azonban, amikor a lábak vad dobbanása elcsöndesedett, s percekig nem hallatszott semmi más, csak kósza madárcsicsergés, a vámpírok tömege halk sutyorgásba, találgatásba kezdett. 
Talán azt hitték, hogy a harc, mely még el sem kezdődött, ily hamar véget is ért?
Feladták volna?” „Gyáva kutyák” – hangzottak egyre bátrabban, hangosabban az illetlen mondatok a vérszívó nép szájából. 
Örömrivalgás tört ki, s a fák árnyékában meghúzódó lények is bátran előbújtak rejtekükből. Ekkor azonban a vámpírok számára ismerős kiáltás hasított a levegőbe, ami megtörte a pillanatnyi jókedvet, s borús, feszült hangulatot okozott az elcsendesült nép számára. 
David Halding kecses, magabiztos léptekkel sétált ki a rét északi oldalán elhelyezkedő sűrű bokrok takarásából, majd torpant meg a csatamező közepén, és emelt fővel várta, hogy a vérfarkas had elfoglalja helyét háta mögött. 
Jonathan Halding, a vámpír klán vezetője, előrelépett, szeme furcsán megvillant saját fia láttára, ki minden bizonnyal az ellenség élén készült harcolni. 
- Fogjátok el! – ordította hirtelen haragjában Jonathan, miközben mutatóujjával hevesen saját gyermeke felé mutogatott. Agyát elborította a vörös köd, egyszerűen nem akart hinni a szemének. Saját vére árulja el a fajukat! – Fogjátok el az árulót!
Farkasok morgása töltötte be a tágas mezőt, majd az elmaradottnak hitt csata mégis kezdetét vette. Az ellenfelekben gyilkos, megállíthatatlan, eszméletlen vágy tombolt az ellenség elpusztítására. Végtagok szakadtak le, halálsikolyok töltötték be az általában nyugodt terültet, és a hely, hol pár másodperce még béke honolt egy borzasztó vérfürdővé alakult át. 

11 megjegyzés:

  1. Imádooooom*.* szokatlan tőled ilyet olvasni, de mégis nagyon tetszik :)) apa-fia harc*.* fhú nagyon várom a fejleményeket!
    remélhetőleg első kommentelő<33
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)Hűát igen, szokatlan ilyet írnom, de mindig kell valami új, nem? :)
      Első kommentelő, így van! :)

      Törlés
  2. damn nem én vagyok az első :(
    Btw...wow *-* máris imádom a farkas-vámpír kombó az egyik kedvencem :)
    Nem csalódtam ;)

    VálaszTörlés
  3. Kedves L.T.P.~!

    Azt a ku... tyafáját! Amikor megláttam, hogy vámpír-vérfarkas, mondom hagyom a fenébe, de gondoltam elolvasom a prológust és ASDFGHJKL! Nagyon megfogott, fel is iratkozok és izgatottan várom a következő részt!

    xx
    Mischa V.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mischa!
      Nagyon köszönöm, hogy adtál egy esélyt a történetnek, komolyan! Nagy szó ez aszámomra, ugyanis a legtöbb ember valóban úgy cselekszik, mint Te szerettél volna először. Újabb vámpír&vérfarkas blog? Érdekli a fenét! És megy tovább... szóval nagyon köszönöm<3
      Nagyon örülök, hogy tetszik a történet! :)
      Ölel,
      LTP

      Törlés
  4. csak ismételni tudom, amit előttem mondtak:) nagyon jó, várom a folytatást!:)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Húúha, na ez biztos izgi lesz!! :D Nem tudom, mit fogsz belőle kihozni, de bízom bennem.
    Most nem igazán tudok mást írni, mivel nincs semmi konkrét történet még, de nagyon várom. Milyen rendszerességgel lesz rész? :D
    Xoxo, az izgatott, türelmetlen imádód, Larissa ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Meglátjuk, hogy az lesz-e, de biztosíthatlak, hogy nem fogod a nyáladat csorgatva unni a részeket:)
      Részek hetente lesznek szerintem, mert most uigye kettő blogot írok egyszerre! :)
      Ölel,
      LTP

      Törlés